Előzmény (3.részlet) -Mirian és Tregon

2.nap

Másnap reggel Mirian  a konyhában reggelizett:
-Még szerencse, hogy tegnap este Wilnekék (a szomszéd) haza hozták Katrint meg a férjét. Megnyugodtam, hogy végül nem történt semmi baj.
Kopogtak, majd benyitottak az orvosok:
-Jó reggelt!
-Jó reggelt! - Állt fel Mirian.
-Katrint jöttünk bevinni a szülödébe.
-Rendben. Katrin! - Kiáltott.
A kismama kómás fejjel lépett ki a szobájából:
-Már itt vagyok, nem kell kiabálnod!
-Én is vele mennék! - Jött ki utánna Bernád, és megállt kedvese mellett.
-Rendben, jöjjenek! - Azzal elmentek az orvosokkal a szülödébe.
Mirian bezárta az ajtót, és visszament a konyhába. Leült az asztalhoz:
-És már holnap megszületik az unokám.. Remélem nem lesz baj. - S ekkor megérkezett a szél elem üzenete, telepatikus úton. -Hogy.. Jajj, ne! Szegény Kova! Már is indulok! - Felállt. 

Kinyújtotta karját, előtermett a varázspálcája, és elteleportálta magát a Wiechiesup bolygó Csipp kontinensére.

A többi elem is megkapta az üzenetet, és azonnal elmentek Kovával együtt a főgonosz bázishoz.

-Sziasztok! Köszönöm, hogy eljöttetek!- Kova.
-Tényleg igaz, hogy elrabolták a gyerekedet és hogy nem tudod, hogy hol van a feleséged?!- Plieé.
-És, hogy Tregon újra gonosz az is igaz?!- Gibárt.
-Igen, és igen.
Ekkor szállt le az égből Krákenn Sztór, Tregon, és Szörny Ella (Krákenn csatlósa). Szópárbajt folytattak. (A történet során majd kiderül, hogy miért és mit beszélgettek).

-Na akkor nézzük mire vagytok képesek! Sötét roham! (Ez egy nagy erejű sötét mágia, mely sötét ködként csap rá az ellenfélre.)- Krákenn Sztór.
Ez pont Kovát, Digornst, és Plieét találta el, akiket elsodort ez az erő, és picit messzebb kerültek. A földön hevertek. 

Kezdetét vette a harc. Tárá és Gibárt a főgonosszal harcoltak, Digorns és Plieé Szörny Ellával. 

Mirian pedig Tregonnal:
-Mondd, miért csinálod ezt?! Hisz nemrég teljesítettük a küldetésünket és máris újra gonosz vagy!- Mirian.
-Nem mondták el neked a történetet?- Tregon.
-De! De azt is tudom, hogy te ennél erősebb vagy! Harcolj! Kérlek Tregon, harcolj a gonoszság ellen!
-Csönd! Inkább mutasd meg mire vagy képes!
-Tregon.. - Nem akarta elhinni a mostani helyzetet.
-Sötétség gömbje! (Ez egy hatalmas sötét gömb, mely egy átlagos embert egyből megölne.)
-Kiáradó fénysugár! (Sugárnak indul, majd kitágul. Kinézetre egy sima nagy fény sugárnak tűnik, de az ereje elsöprő.) - A két erő mikor találkozott, semlegesítette egymást. Mirian fölrepült. -Nap gömb - A földbe csapódott, nagy füsttel és porral.
Tregon még időben ugrott föl:
-Ez nem sokon múlt! Gyere az erdőbe! - S befutott a közeli erdőbe.
-Már megyek Tregon! - Utánna repült.
-Sötét villám! - Hátrafele támadt.
A fény elemet váratlanul érte és a földre esett. Majd felállt:
-Fénysugár!
Tregont eltalálta és vitte tovább. Az egyik fa után a másikat döntötte ki, majd egy sziklás hegynek ütközött, háttal. Belesüppedt a sziklába. A fény elem utánna repült. A gonosz kimászott a falból:
-Sötét csapda! (Ez egy sötét erejű mágikus háló, melyből igen  nehéz kiszabadulni, még az elemeknek is).
-Ne! - Mirianre egy sötét hálót dobott a gonosz, s leesett a földre.

Eközben Szörny Ella megölte a már varázserővel nem rendelkező Digornst. A földön feküdt, halottan. De mégis miért ment el harcolni? És miért halt meg? Erre a választ a múltjában kereshetjük. Az egykori természet elem nagy családban nőtt fel. Pontosabban szüleivel, nagyszüleivel, nyolc testvérével, illetve az összes unokatestvérével és az ők szüleivel. Nem volt könnyű gyermek kora, mégis oldotta valamennyire habitusa (vízöntő Nap). De a testvéreit állandóan kerülte, hiszen nagyon is különc volt a többiek szemében. De az iskolában sem volt másképp. S a fiú ezért érezte magát rosszul, mert kerülték. Azért mert kiközösítették. Sokan átélték kiskorukban ezt az érzést, mely igen kellemetlen. S hogy miért? Talán mert azt közvetíti felénk, hogy nem vagyunk elég jók, elég szeretetre méltók!  Márpedig ez hülyeség! Mindenki méltó a szeretetre, a létezéséből fakadóan! Ez alól senki se kivétel! De olyankor, amikor kiközösítenek, akár ez az érzés is feljöhet.. Digorns épp ezért zárkózott csak el még jobban. Természetesen nem a sarokban kuksolt, (volt pár levegős bolygója) de ettől függetlenül még nagyon megviselte. S amikor az iskolának vége lett, egyedül indult el a nagy világba. Talán ez egy nagy hiba volt. De ekkor pedig megkapta nagybátyjától (Klarpdino Chapte-tól) a természet elemkríeantt. Láthatóan az élet állandóan elé tette a szereplőket, sőt még levegős személyisége is a kapcsolatokat erősítette volna. Digrons előző életében csak is magával, a munkával és a dolgaival foglalkozott. Most viszont a kapcsolatok kapták a főszerepet, s láthattuk, hogy ő mindíg visszautasított mindent és mindenkit amit csak lehetett. S ez a sok ellenállás a sorsa ellen, ide vezette őt.. Sajnos az egykori természet elem nem jött rá arra, hogy ha a sorsával együtt működik, talán épp akkor lesz a legboldogabb. S ha az egója nem is, a lelke egészen biztosan. Mert vannak olyan leszületések, melyek tényleg nem kellemesek, viszont mindíg van egy szikra, mely a jövőt a jelenbe hozza, ha mi is úgy akarjuk..

Plieé megérezte Tregon jelenlétét. Pár percen belül meg is találta, és kezdetét vette a harcuk.

Eközben Mirian minden erejét összeszedte, és kitört a csapdából.

Ekkor a szörny egy gömbbel elrepítette a sellőt.

A harcok közben Kova bement a főbázisra. Hamar megtalálta a kisfiát:
-Lukó! Hála az égnek, hogy megvagy! Oxigén-nitrogén bomba! - A cellát egyből kicsapta. Felkapta a kis Lukót. -De örülök, hogy megvagy! - Kiteleportálta magukat a kiindulóhelyre.

Mirian és Tregon farkas szemet néztek.
Majd a gonosz fölugrott, és sorozattgömböket küldött. A tündér is fölrepült, mindegyiket kikerülve:
-Fénynyaláb! (Ez egy kisebb erejű, de sokszor hatásos támadás.)
Ez a támadás eltalálta a szörnyet, de gyorsan az elem fölé került teleportálással. Sötét bombával eltalálta az elemet, amitől a földbe süppedt.
-Most megvagy!
-Azt hiszed?
-Hm.. Sötétség..
S ekkor Mirian egy ezredmásodperc alatt fölrepült, és "Fényes ököl"-lel (Ezzel a támadással ütését az ezer milliárdszorosára növelte.) behúzott neki, amitől kilómétereket repült tovább. A tündér követte.  Leesett, és a földben mély járatot hagyva maga után még mindig tört előre. Az útjában lévő fákat is kidöntve, még pár kilóméter után megállt egy kisebb dombon. A levegő tele volt porral, és csak lassan oszlott el.

Majd megérkezett a fény elem, és a gonoszra szállt le, ráfeküdve:
-Tregon.. Mondd, ugye... még mindíg szeretsz.
Ahogy ezt kimondta, és mélyen egymás szemébe néztek, a gonosznak visszatértek emlékei, és érzései.
-Mirian... - S a jobb kezét a tündér arcára helyezte.
Ekkor a tündér megcsókolta. Csak nézték egymást hosszan, szemrebbenés nélkül.

-Tregon.. Emlékszel még? - (Mindketten visszaemlékeztek.) Még a Lixught bolygón kezdődött az egész. Kicsik voltunk. Én a szüleimmel laktam egy sárga házban Diertfierában. Majd egy nap megtaláltak a falu határában. Éheztél és nem voltak szüleid. A falusiak adtak neked enni és egy házat is. Megsajnáltak, de onnantól többet nem is segítettek rajtad.  A többi gyerek sem akart veled játszani. Aztán elmentem hozzád, és összebarátkoztunk. Attól kezdve minden nap meglátogattalak, vittem neked ételt és vizet, na meg az egész napot átjátszottuk együtt. Aztán.. ahogy teltek az évek, tinédzserek lettünk, és egyben szerelmesek is.  Sokszor fürödtünk a Leipoul [Lejpul] folyóban, és rengetegszer járkáltunk az Entorou-hegységben. Minden nap különleges volt, és néha úgy éreztem, mintha csak egy tündér mesében lennék, amiben én vagyok a főszereplő. Kicsit furcsa, de néha még most is azt kívánom, bár most is minden olyan lenne mint rég. Mert hiányzik, mert akkor igazán boldog lehettem, melletted. Persze a falusiak mindíg elakartak űzni a faluból, de szerencsére sose jártak sikerrel. Aztán épp, hogy felnőttünk, elhatároztuk, hogy családot alapítunk. A negyedik hónapban jártam épp, amikor te elmentél otthonról fáért, be az erdőbe. Ekkor találkoztál Prethornios [Prethorios] Ghistével, az akkori sötétség elemmel. Felajánlotta neked az ő helyét. Neked akarta adni az elemkríeantjét, és a Zafír varázskövet a pálcával. Te nem döntöttél sehogy, inkább hazajöttél. Elmondtál mindent. Én mondtam, hogy ne menj bele, hisz itt van a közös gyerekünk a hasamban, és felkell nevelni. Ráadásul szükségem van rád! Te pedig teljesen elbizonytalanodtál. Hisz amiért régen csúfoltak, kinevettek, hogy gyenge, haszontalan gyermek  vagy a többiek szemében, most végre erős lehettél volna. Viszont ott voltam én, és a kicsi is.. Ekkor sürgettelek, hogy 'dönts már!' Azt hittem egyből minket fogsz választani. Csak mondtam, hogy 'válaszolj már', te pedig még végig se gondoltad, ezért elrohantál. Leálltam bőgni. Egy percre azt hittem már nem is szeretsz. Aztán rájöttem, hogy akkor egyből nemet mondtál volna. Utánnad futottam. Te visszamentél az erdőbe, gondolkodni. Ekkor újra megjelent Ghiste, és átadta neked az elemkríeantjét. Gonosz lettél.. Te lettél a sötétség elem. Átvetted a Zafírt, és Ghiste eltűnt, majd te is. Kiugrottam a bokor mögül, és leálltam bőgni. Magamat hibáztattam. Hisz a lehetőség megvolt és megmenthettelek volna, de még sem tettem. Amikor kissé megnyugodtam, egyből elkezdtem gondolkodni, hogy is mentselek meg. Aztán kitaláltam, hogy szerezhetnélek vissza. Ahhoz, hogy újra jó légy, nekem is elemmé kell válnom. Így sok kutakodás után, a legközelebbi elemet, a fény elemet kerestem meg, Klári Thengent. Megkérdezte, hogy miért is jöttem. Mondtam, hogy a fény elemkríeantt szeretném, mert a férjem lett az új sötétség elem, és vissza szeretném őt változtatni, és kapni. Megértette a helyzetem. Figyelmeztetett, hogy ez nem lesz könnyű feladat, majd átadta. Nagyon örültem, hogy én lettem a fény elem. A többi elemmel aztán elkezdtük a küldetésünket. De terhesen ez elég nehéz feladatnak bizonyult. Én kaptam meg először az Ékkőtrix átváltozást, mert egy csatában nagyon legyengültem, rosszul lettem és hánytam is. Sokszor nem is engedtek harcolni a többiek. Ekkor rosszul is éreztem magam. Aztán Digorns és Plieé még meg sem kapták az Ékkőtrixet, de én már ekkor szintet léptem. Beindult a szülés, és szinte bele is haltam, ekkor kaptam meg a Smaragdtrixet. Onnantól még nehezebb volt. Egyszerre figyelnem kellett a kislányomra, magamra, és rád. Volt olyan pont, ahol szinte már feladtam. De aztán eszembe jutottál te és Katrin, és mindíg új erőre kaptam. Ahogy telt az idő, Katrin nagy lány lett, és egyre többet féltettem. Az az időszak rémálom volt. De a legrosszabb mégis az volt, amikor ellened kellett harcolnom. Borzalmas volt; hogy azt a személyt kellett legyőznöm, akit a világon a legjobban szeretek. Aztán szerencsére újra jó lettél. De sajnos, csak pár napra.. Hisz most is.. épp azért küzdhetek most is.., hogy visszakapjalak! - Mirian elkezdett sírni.
Tregon a jobb kezét újra szerelme arcára helyezte:
-Szeretlek! - A tündér meglepődött, majd Tregon megcsókolta. Ezután felálltak, hosszan néztek egymásra, és megölelték egymást. Ha csak pár percre is, de megállt az idő kettejük számára. Majd megfogták egymás kezét, és újból csak egymást nézték. -Mirian! Még mindíg szeretlek!
-Én is.. Én is Tregon!
-Megpróbálok Krákenntől szabadulni; de mindenesetre szeretnék még veled találkozni.
-Tregon.. Köszönöm! - Szerelme nyakába borult.
-Én köszönöm, hogy mind végig kitartottál mellettem, és hitted, hogy egyszer újra jó leszek! Most már nem olyan gonosz vagyok, mint régen. Visszatértek az emlékeim, és az érzéseim.

Megcsókolták egymást. Úgy érezték, a sok nehézség ellen, most újra minden olyan lehet, mint rég volt. S nem szerettek volna mást, csak együtt lenni. Mert szerették egymást, nagyon! De mégis.. Ott volt a lelkük mélyén egy folt, mely folyton megszólalt, s eszükbe jutatta, hogy mi volt.. Valahogy, már nem tudták teljesen elképzelni azt, ami már egyszer megtörtént. Ebben a pillanatban reményekkel teli szemük ragyogott egymásba nézésük során, s szívük egyre hevesen fel-fel lángolt. Szerelmes lelkük egymásnak volt teremtve, ugyanis együtt tanultak egy nagy kört, a bizonytalanság, a sötétség, a feltétel nélküli szeretet és az igazság megtapasztalását. Ez volt szerződésükben leírva...

-És.. van egy meglepetésem.
-Mi az?
-Gyere el holnap a szülőfalumba.
-Rendben.
Vettek egy búcsúcsókot, majd külön-külön visszateleportálták magukat a többiekhez. 

Ekkor már mindenki itt volt.
Krákenn Sztór előre lépett:
-Elemek! Megvolt amit akartam. Kíváncsi vagyok kiket választotok ki ellenfelül. De most visszavonulok picit.
Ekkor megjelent mind a hét varázspálca, rajtuk a varázskövekkel. A Smaragd felcsillant.
-A Smaragd most választotta ki a következő természet elemet. Most, hogy a sötétség elem nem szabadon jutott hozzá az elemkríeanthez, a varázskövek a maguk bolygólyukra repülnek, úgy mint a pálcák.- Gibárt.
-Elemek! Ha az égen hét sötét csík jelenik meg, az azt jelenti, hogy elkezdtem a küldetésem! - ezzel elteleportálta magát.
Mindenki hazament.

3.nap

Másnap hajnalban egészségesen született meg a kis Lina. A szülei nagyon örültek neki. Reggel Miriannel hazamentek. A fiatal szülők elmentek megünnepelni ezt az eseményt. Mirian találkozott Tregonnal, és megmutatta neki unokájukat. De a gonosznak hamar vissza kellett mennie.

A többi elem eltemette Digornst.


***
Digorns miért mehetett el, mikor már nem volt elem?
Mi történhetett Kova családjával?
Mirian és Tregon kapcsolata, hogy folytatódhat ezek után?