4.rész: Egy kis kaland: 1.nap - Sors

4.rész: Egy 'kis' kaland

4 - A rák csillagjegy az érzésekről, az érzelemekről, az empatikusságról, a beleérzésről, a gondoskodásról, a feláldozásról, a törődésről, az ápolásról, a szeretetről, az odaadásról, a belsőnk megmutatásáról, a sírásról, a bánatról, a szomorúságról, a depresszióról, a segítség nyújtásról, az örömről, az elzárkózásról, a MÚLTRÓL, a régi lelki sebekről, az 'önnyalogatásról', a megsértődésről, a hazaszeretetről, az otthonról, a gyökereinkről, az eredetről, a családról, a NŐRŐL, a könnyről, a múlandóságról, az elveszettségről, a romantikáról szól. A legérzékenyebb csillagjegy, mely igen sokszor visszavonul biztonságos páncéljába, mert fél, nehogy baja essen, de csak addig teszi ezt, amíg megtanulja, hogy épp azzal könnyíti meg saját életét, hogy kiengedi bensejét a külvilágra.

(10) - Szemben lévő komplementer jegye a bak, mely a ridegségről, a hidegségről, az elvonulásról, a zárkózottságról, a komolyságról, a merevségről, a magabiztosságról, a kitartásról, a célokról, a jövőről, a sorsról, a célról, a karmáról, az időről, az öregedésről, a tanulásról, a hivatásról, a munkáról, a vállalkozásról, a társadalomról, a makacsságról, a ragaszkodásról, az előre haladásról, az 'életben maradásról',  s még a kapzsiságról is szól.

Ezen gondolatok, de főképp érzések mentén fog szólni a következő rész.

1.nap

Emma, Kova mester és Seherezádé az Északi-sarkon kötöttek ki. A kislány a tengeren lévő egyik jégdarabra ugrott.

A tündér felállt:
-Emma! Gyere vissza! - Felrepült, s visszahozta. -Máskor ne csinálj ilyet!
-Jó! De olyan vicces! - Nevetett.
-Bár az lenne.. Jajj, de hideg van! - A lány nagyon fázott, s kezeivel átölelte magát. Aztán Kova is magához tért. Felállt. -Végre!
-Mi végre?
-Végre felébredtél. Valami biztonságos helyet kellene keresnünk!
-Egyetértek! - A tündér megfogta Emma kezét és elindultak. -Olyan hamar történt az egész..
-Sajnos. Vajon a többiek hol lehetnek ha mi itt vagyunk?
-Nem tudom.. De nagyon remélem hamar eljutunk innen. Még tutajt sem tudunk építeni, hogy legalább a tengeren utazhassunk.
-Bár lenne varázserőm!.. Talán..
-Nézzétek! - Vágott közbe. -Egy kis barlang! Micsoda szerencse! Egy darabig meghúzhatjuk magunkat itt!
-Én megyek is! - Emma befutott, s követték.

Simon és Rita az Appara kontinensen lévő Lepik városban landoltak. Az utcáról épp magukhoz tértek.
-Si!... - A madár nagyon meglepődött, hogy pont a természet elem van mellette. Elvörösödött és nagyon izgatott volt.
-Oh'! Szia Rita! A többi.. Úgy látom, hogy csak ketten vagyunk itten ni'. Jó lenne tudni a többiek tartózkodási helyét is, de mindegy.. Nos, Lepik városban vagyunk és ha mán így hozta a sors..
-Milyen sors?!
-Mindenkinek van egy sorsa.
-Nem is így van. Igazából leszületésedkor eldöntötted, hogy mit szeretnél ez életedben megtapasztalni, megtanulni az előző életeid alapján. Kiválasztod az utad, a célod amelyen járnod kellesz. Mert maga a megtapasztalásod legyen célod! Az, hogy ezt a célutat hogyan járod be, az tőled függ. Persze a sorsod folyamatosan üzenni fog neked, akár meghallod, akár nem. Esetleg egy-két pofon azt hiszem nem is baj, sőt későbbi életünket elősegítheti. Persze ez nem garancia, és az sem, hogy azt az utat bejárjuk-e. Mivel ekkor már nem emlékszünk erre.. És itt szól közbe a szabad akarat, amely azt teszi lehetővé, hogy úgy éld meg e életed,  ahogy csak akarod, a korlátaid között. Rengeteg múlik rajtunk, amit sokszor nem is veszünk észre.. Illetve lélekszerződéseket is kötünk, hogy kivel mit fogunk megtanulni és megtapasztalni. És úgy gondolom, itt vannak a legnagyobb kihívások és a legnagyobb lehetőségek is..
-Ez igaz?!
-Igen. Az se véletlen, hogy mi is épp tanítjuk egymást. A lényeg, hogy ez sem véletlen, (mint ahogy az életben semmi sem az), hogy mi ketten pont ide, pont most kerültünk. De az majd kiderül milyen inditékból. Bár.. Na mindegy..
-Azta.. - Rita elcsodálkozott az elem tudásán.
-De most.. - Körbe nézett. -Ottan van ni' egy szálloda! - Mutatott egy közeli épületre. -Meghúzhassuk magunkat ottan ni', míg kitanáljuk mi is legyön. Jó?

-Ööö.. Nekem jó, igen!

-Rendben akkor. - A szállodába beérve szállást kértek, majd elfoglalták két külön, egy ágyas szobájukat. A madár kinyitotta az ablakot, s mindenfélét elképzelt, hogy mit is fognak ők ketten csinálni, míg kettesben vannak. Igen nagy, szárnyaló fantáziája volt, az biztos. Mert talán az érzelmei vezérelték minden cselekedetét, s a szívére hallgatott, mindíg.

A Tilor kontinens száraz Szángárá-sivatagjában Mártek, Bogi, Kántor Madár, Villám-Kígyó és Lina hevertek. Lassan magukhoz tértek.
-Gyah'! Nézzétek, sivatagban vagyunk! Én még sosem voltam sivatagban! Na és ti?! Olyan izgalmas ez az egész! És tökre meleg van! - Máris pattant fel a tűz elem, aki nagyon izgatott lett a kialakult új helyzet miatt.
-Ssssz.. Miért kellett pont egy sivatagban landolnunk? - Nézett az égre Villám-Kígyó, aki nem örült ennek a váratlan helyzetnek. Sőt! Aggódott további sorsuk miatt.
-Sivatag?.. Jaaj a fejem de fáj! - Fogta a fejét Kántor Madár, aki erősen beütötte a fejét.
-Ez most komoly?! Ne már! Halljátok elszakadtunk a többiektől! Magunkra vagyunk utalva és.. Hol lehetnek a többiek?! Megkell keresnünk őket! De.. - Lina aggódva nézett körül, hiányolta a többieket, s közben megannyi gondolat cikázott végig az agyán.
-Pedig tök jó! Én még sosem volt sivatagban! - Vágott közbe a tűz elem, aki egy kis homokot dobott maga fölé és jókedvűen mosolygott.
-Na jó akkor mindenki ezt befejezte! - Lépett előre a sellőlány karbatett karral. Mindenki ráfigyelt. -Ja én is nagyon sajnálom, hogy elszakadtunk a többiektől meg minden, de nem áll meg itt az élet! És elmondom mi lesz! Tovább megyünk és valahogy kikeveredünk ebből a sivatagból! Aztán pedig folytatjuk a küldetésünket! Megszerezzük minden utunkba kerülő varázskövet, elsőnek is ami itt a sivatagban található a Smaragdot! Megölünk minden gonoszt és tovább fejlődünk! Közben pedig keressük a többieket! Világos?! - Mártek hevesen bólogatott, majd a többiek is. -Helyes. Na akkor itt van egy kis víz, csak, hogy ne állandóan nyagassatok! - Mindenkinek dobott egy vízzel teli kulacsot. - Na akkor indulás! - Az elem megfordult és egy lebegő buborékot teremtett, amibe beleugrott, majd elindultak.

Lina valamelyest megkönnyebbült, így, hogy látta Boglárka mindent kézben tartott.

Eközben Stella, Lukó és Tűz-Kacsa azon a szigeten maradtak, ahol eddig is voltak. Stella az erdőben tért magához:
-A fejem.. Ez mi volt? Jaj, már emlékszem. Egy tornádó jelent meg, aztán.. képszakadás. De vajon hol lehetnek a többiek? - Elindult kereső útra és pár lépés után épp vele szembe érkezett szerelme. Nagyon megörültek amikor meglátták egymást. Stella egyből Lukó karjaiba 'ugrott'. Szorosan ölelték egymást magukhoz. Nagyon megkönnyebbültek. -Úgy örülök, hogy itt vagy!
-Én is Stella! Hiányoztál! Már féltem, hogy te is elkeveredtél! De szerencsére még sem. - Elengedték egymást. -Te találkoztál a többiekkel?
-A.. Emma! - S ekkor jutott eszébe kislányuk. Döbbenten meresztette nagyra nyílt szemeit a szél elemre, s várta ijedt reakcióját. -A kislányunk! Megkell keresnünk! - A lány nagyon megijedt. Azonnal elakart indulni megkeresni gyermeküket, mert aggódott, s mert nem tudta, s még fel sem fogta igazán mi is történt e pillanatban körülötte.
-Emma! Gyere Stella keressük meg! - Ahogy szerelme kimondta, Lukó is röktön a legrosszabbra gondolt, de aztán próbált lenyugodni, mert tudta, hogy ez most igazán nem lenne jó. Azonnal megfordultak és futva keresték kislányukat. Idegeskedve és félve futották át a fél szigetet, reménykedve benne, hogy megtalálják valahol a gyermeküket. Nézték az erdőben, a hegyen, a tengerparton.. Aztán az egyik bokornál hangokat hallottak. Megálltak. Majd előugrott Tűz-Kacsa, akinek nem tudtak igazán örülni a mostani helyzet miatt..

-Sziasztok! Ez a tornádó nem semmi volt! Mi a baj? - A madár észrevette a szomorú tekintetet, s komolyabbra vette arcát.
-Nem tudjuk, hol vannak a többiek..
-Se azt, hogy hol van Emma! - Kezdett el sírni Stella, aki már nem bírta ezt a feszültséget. A földre 'borult' (letérdepelt). Úgy érezte magát, mint még sohasem.. S igazából, ezek az érzések szavakkal le nem irhatóak, s ezért nem is lehet róluk beszélni, csak ÉREZNI és ÁTÉLNI.
-Ste.. - Lukó ahogy látta, hogy szerelme körül összeomlik 'minden', az ő szívében is folyamok áradtak meg, melyek csak tőrtek előre, semmit sem kímélve, miközben ebből nem adott ki semmit sem kívülre. Jól esett volna neki kisírnia magát, de úgy érezte, Stella mellett most nem törhet meg, legalábbis ő előtte biztosan nem. Így csak a bánat látszódott arcán. Aztán.. leguggolt kedveséhez. -Stella ne sírj! Meglessz a kislányunk! Ne aggódj! Gyere keressük meg!
Aztán Stella felállt:
-Hogy mondhatsz olyat, hogy ne aggódjak?! - A fiú is felegyenesedett. -A gyerekünk és te azt mondod, hogy ne aggódjak érte?! Elveszett a gyerekünk, érted?! Elveszett!! Fogd már fel, hogy nincs meg! - A föld elem egyre jobban sírt, miközben ordított Lukóra. -Nincs! Elvitte a forgószél! Egyáltalán szereted te(!)..
-Igen is szeretem a lányunkat!
-Hazudsz! Ha szeretnéd te is ugyanúgy aggódnál érte mint én! De ennek te semmi jelét nem mutatod!
-Még, hogy én hazudok?! Én is kerestem, nem?! Ugyanúgy én is aggódok érte...
-Nem érdekel! Hagyj! - A föld elem aztán félrelökve szerelmét elviharzott, sértődötten, s ijedten az erdő sűrűjébe.
-Stella! - A szél elem Stella után kiabált, de lábai sehogysem moccantak.
-Menj már utánna! Mire vársz?! - Ment hozzá Tűz-Kacsa.
-Igazad van.. - Aztán a lány után rohandt. Ahogy sietett, egyszercsak meglátta őt. -Stella állj meg, kérlek! - A szél elem megállt, majd a lány is. A fiú lassan elindult feléje, majd Stella hirtelen megfordult és sírva borult Lukó karjaiba. -Ahh'!
-Lukó! Mondd mi lesz, ha sosem találjuk meg Emmát?!
-Ne mondj ilyet! Ne félj, meglessz a kislányunk!

Eközben a Szángárá-sivatagban öt póni (Milé, Márleni, Piszi, Liszták és Prié) keresett élelmet egy kaktuszosban.
Mindenféle növényt összegyűjtöttek a hátukon lévő táskába. Ahogy Prié épp kaparta ki az egyik igen nagy gyökerű növényt, egy zöld színű kő bukkant elő. Megfogta és a felszínre ugrott vele:
-Nézzétek mit találtam! - Mindegyik póni a kőhöz rohant.
-Ez a Smaragd varázskő!- Piszi.
-Amit Kaszkomusz őriz?!- Liszták.
-Igen ez az! Dobd el gyorsan! Nem akarom, hogy az a szörnyeteg megöljön minket csak mert elvettük a varázskövét!- Márleni.
-Igaza van! Már egyszer megtámadta a falunkat és majdnem kihalt! Csak mert egy gonosz szörnyeteg a mi falunkban rejtette el a követ és Kaszkomusz már meg is jelent!- Milé.
-Ne hozd el kérlek!- Liszták.
-De.. Jól van.- Prié.
-Induljunk vissza!- Piszi.
A pónik visszaindultak a falujukba, de Prié amikor nem figyeltek a többiek, a varázskövet a táskájába tette, majd futott tovább.

Bogiék viszonylag gyors tempóban haladtak a sivatagban. Mártek még mindíg nagyon örült a váratlan eseménynek. A tündér hátul picit lemaradva a többiektől sétált:
-Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz így, hogy most külön váltunk. Hiányoznak a többiek.. Nem tudom így, hogy fogjuk teljesíteni a küldetésünket. És nem tudom, hogy örüljek-e Boginak.. Igazából nem a kedvencem, bár nem csinált ellenem semmit, csak a személyisége.. nem épp a legszimpatikus. Viszont annak meg örülök, hogy most az egyszer főnökösdit játszik és egy kicsit összeszedi a megmaradt csapatot. Na majd meglátjuk mi lesz ebből. Csak remélem minden jó lesz!

A kis csapat egész nap keményen menetelt tovább.

A szigeten közben Lukó és Stella lesétáltak a tengerpartra. A föld elem már megnyugodott. Igaz, még mindíg félt lánya elveszítésétől, attól, hogy többet már sohasem láthatja viszont, de szerelme szavai megnyugtatták, s már nem sírt, valamelyest megkönnyebbült. Leültek a homokra. Ekkor Tűz-Kacsa is csatalakozott hozzájuk:
-Na ahogy látom már jobban vagy Stella!
-Háát.. Kicsit.
-De legalább kibékültetek! Nem?
-Ö.. - Stellának most jutott eszébe, hogy még nem is kért bocsánatott szerelmétől. -Lukó! Én..
-Semmi baj.. Nem haragszom.
-Öh'.. Köszönöm.. - Majd egy darabig, semmit se téve, csak nézték, ahogy a tenger habjai nyaldosság a szárazföld peremét.

Tüzet raktak, amit Tűz-Kacsára bíztak, míg a pár sétált egyet a parton.
-Én is aggódom a lányunkért, de ne félj! Idővel minden rendbe fog jönni.
-Nagyon remélem Lukó! Így most már biztos, hogy csak mi hárman maradtunk a szigeten, és a többiek lehet, hogy további csapatokra bomlottak. Vagy az is lehet, hogy ők mind külön vannak.. De olyan jó lenne biztosra tudni, hogy megtaláljuk Emmát!
-Igen, az jó lenne..
-Csak lenne már minden rendben..
-Én is ezt mondom. De addig is kikell, hogy tartsunk!
-Igazad van.. Jajj Lukó! Mióta elindultunk, annyi minden történt.. Nem számítottam erre.
-Vicces.. - Kacagott picit. -Először még én nem akartam eljönni, most meg én bátorítalak, hogy minden rendben lesz..
-Ne haragudj, most nem tudok ezen nevetni..
-Bocsáss meg! - A 'naplementében' sétáltak tovább, miközben a tenger 'nyaldosta' lábaikat.

Esteledett.
Ritáék a szállodában megvacsoráztak, majd elaludtak.

Az Északi-sarkon is nyugovóra tértek Emmáék, kivéve a tündért, aki a barlang szájához ült le:
-Olyan jó volna, ha lenne varázserőm! Bárcsak.. Eltudnám magunkat innen teleportálni! De így... Semmi haszna, hogy tündér vagyok! Semmire nem vagyok így jó! Minek is élek?.. Valaki tudja egyáltalán?.. Ez a hely is, olyan hideg! Miért nem egy más helyre kerültünk?! Nem igaz, hogy egyszer jövök el segíteni az elemeknek és akkor is én nekem lesz rossz! Mindegy lenne ha meghalnék! Úgy legalább nem szenvednék! Teljesen fölösleges hordalék vagyok itt! Úgy érzem most is.. - A lány elkeseredettségében abbahagyta a gondolkozást, és inkább aludni tért.

A Tilor kontinensen a kis csapat egy nagyobbacska sziklánál Bogi parancsára megálltak. Tábor tüzet teremtett Mártek, s lepihentek. Csak Kántor Madár és Villám-Kígyó maradt fent.
-Nem tudom, hogy jó ötlet volt-e az elemekkel jönnünk..- A Madár.
-Ssz.. Szerintem jó ötlet volt! Bár.. Én nagyon nem örülök ennek a sivatagnak, de nincs mit tenni.
-Nekem hiányzik Tűz-Kacsa, és az, hogy újra olyan legyek mint rég!
-Nekem is hiányoznak a többiek, de csak összefutunk majd..
-Igen igen..
-Sssz.. Mi a baj?
-Miért kellett minket állatoknak átalakítani?!! Én nem szeretem ezt így! Újra ember akarok lenni!
-Kántor.. Ssz.. Megértelek.. De elkell fogadni!
-Nem, nem! Én nem akarom elfogadni! Én újra ember akarok lenni értsd meg! Nem egy tollas madár! Csak nyugodtan akarom élni az életemet ahogy eddig is! Miért olyan nehéz ezt felfogni?!
-Ne velem vitatkozz így!.. Sssz..
-De(!)..
-Most már madár vagy!.. Sssz.. Szokd meg! Mást úgysem tudsz csinálni..
A madár szótlanul maradt. Nem tudott már mit mondani erre. Fáradtak s voltak már, szóval hagyta, és aludni mentek.

A szigeten Lukóék visszatértek Tűz-Kacsához és lefeküdtek aludni. De a föld elem sehogysem tudott aludni. Folyton kislányára gondolt, s arra, hogy ő most min is mehet keresztül.. Gondolkozott.. Vajon egyedül van, vagy Lináékkal? Vajon mennyire sírhat? És, hogy érezheti magát őnélkülük?! Rossz volt belegondolnia.. Bánata nagy volt, semmihez sem hasonlítható. Tehetetlennek érezte magát, és úgy, mint aki elveszíti élete egyetlen, legnagyobb és csodálatos ajándékát, ami számára a legnagyobb kincs: a kislánya, Emma! Stella nem tudott aludni, csak sírt,'csíri-csöndben'. Másra sem tudott gondolni.. Borzasztó érzés volt! S ez a mérhetetlen fájdalom, mind lerakódott. Ott bent, belül a szívében. A legeslegmélyében.. Az anya-szerep, a 'feleség'-szerep, a rák-szerep.. S e érzés cseppjei, lecsurgottak a szíve legmélyebb részéire, ahonnan a kijutás a legnehezebb küzdelem. Stella én-jének egy részét most már hamu és por fedi, a másik részét pedig a ragyogóan világító Nap!
S a sok gondolkozás és érzelmi utazásokat tovább folytatva, tadattalanul, pihenésre szánta el magát; mert már nem bírta, mert már nem akarta látni, érezni a fájdalmat, s elakarta rejteni maga elől, s természetesen kudarccal együtt; lefeküdt.



***
Az élet sorsszerű vagy a véletlenek sorozata?
Min mehet keresztül most Stella?
Lukó és Stella kapcsolatára hogyan hathat majd ez az elkülönülés?
Tűz-Kacsa miért lehet ilyen ellenséges a saját testével szemben?
Miért ilyen elkeseredett Seherezádé?