4.rész: Egy kis kaland: 5.nap - Sérülés

5.nap

Éjfél után nem sokkal a kis Emma magához tért. A vihar tovább állt, Kovának pedig semmi nyoma nem volt.  Körös körül csupa hó, ameddig a szem ellátott. A kislány nagyon elkeseredett.. De ekkor a semmiből előbukkant a Jáspis varázskő, mely a stabilitás jelképe és a föld elemet képviseli. Emmát pedig tizenhétévessé változtatta, valamint a hideg ellen tökéletes minőségű ruházatot és egy éles kést kapott.

-Tessék Emma! Ezt azért kaptad, hogy a küldetésed tudd folytatni!

-Ahh'! Köszönöm! Köszönöm szépen!

-Szívesen! Most pedig indulj el intuíciód szerint!

-Máris indulok! - A Jáspsis eltűnt, ő pedig megkezdte útját, melynek útját belsője vezérelt.

A Deffel-tenger mélyén a víz elem egy tengeri gyümölcsösre talált, ahol hamar megpillantotta az ellenszert jelentő bogyós termést.

Mikor odaúszott, leszkított egyett, majd bedobta szájába. Röktön megszűnt fájdalma, viszont balkeze alkarja szürke színű maradt:

-A francba! Ez nagyon nem jelent jót! Úgy látszik igyekeznem kell! Egy percet sem vesztegethetek mostantól! Nagyon nem szerettem volna, de megtörtént.. Na nem baj. Muszáj gyorsabbnak lennem az időnél! Nincs más választásom.. - Megfordult és a többiek felé vette irányát.

Az Északi-sarkon Emma nemsokára elérte az Északi-Hideg-tengert. A partra leérve egy csónakot látott meg, melybe beszállt és elindult. A szél hamar felkapta, viszont ezúttal egy tengeri viharba keveredett.. Félt, s tovább reménykedett, hogy egyszer majd biztonságba kerül..

Eközben Tárá az Íil kontinens esőerdejében napközben tovább repült:

-Jujj, de izgi! De csuda repülni! - Nevetett. -Csak remélem nem érnek utól.. Minél hamarabb távol kell tőlük jutnom!

Aztán egy idő után Boglárka épp szembetalálta magát a többiekkel. Lina gyorsan hozzáúszott:

-Mondd mégis hol voltál eddig?! Téged kerestünk! Nem elég, hogy szétszakadtunk, de még te is elmész! És csak nem is tudunk tovább haladni így! Ez mégis mire volt jó?!

-Lecsillapodtál?

-Hogy mi van?! Te..

-Fejezd már be! Tudod kit nézz hülyének? Magamtól is tudom mindezt. Amúgy meg nem tartozom neked beszámolóval..

-Ssssz... Fejezzétek be! - Úszott közéjük Villám-Kígyó. -Ssssz.. Inkább ússzunk tovább!

-Jé! A halacskának szürke a keze! - Mártek kinevette társát.

-Hm.. Bolondok.. Na kövessetek! - A sellő megforult és elindult.

Linát megragadta Boglárka keze. Gondolkozott, hogy vajon miért lehet ilyen, de nem tudta összerakni a képet.

-Sssz.. Sszerintem harcolhatott. Nem gondolod? - A kígyó és Lina picit lemaradozva beszélgettek.

-Hát én nem tudom.. Csak ne tűnne el folyton..

-Sssz.. Ez igaz..

Kántor Madár viszont Boglárka mellé úszott, és néha-néha arcára pillantott.

-Húzz szépen vissza a többiekhez! Itt csak hátráltatsz engem azzal a madár testeddel!

-De Bogi..

-Te nyavajás! - Aztán uszonyával hátralökte a férfit és tovább haladt.

Kántor Madár nagyon rosszul érezte magát, s leginkább teste miatt. Az imént épp felsértette a lány e sebét, amelyet még szakadatlanul cipelt tovább. De vajon miért zavarhatta testi milyensége? Mint tudjuk Kántor régen ember volt, és erőszakkal változtatták madárrá. S Tűz-Kacsával ellentétben, ő nem tudta pozitívan szemlélni e kialakult helyzetet. Nagyon is vágyódott régi életére, mert múltja számára tökéletes volt! S ezt a tökéletes állapotot szerette volna visszakapni. Csupán csak azt az egyszerű tényt felejtette el, hogy a múlt, elmúlt, s csupán a jelen az örök mindenkori jelenvaló idő. Meglehet érteni helyzetét, sőt valamelyest egyet is lehet érteni vele. Hisz csak képzeljük el, hogy egyik napról a másikra egy másik testet kapunk, hogyan éreznénk magunkat? Frusztráltnak és olyannak, mint aki nem találja helyét e világban. S igazából ez volt az, ami Kántort összezavarta. Zavarta új teste, mert egyszerűen nem tudta megszokni és elviselni. De az igazat megvallva, nem is akarta elfogadni, hisz csak a múltat követelte, szakadatlan.. S amikor az ember nem is látja a kiút lehetőségét, jobban szeretné az ismert helyzetet. Kántor Madár helyzetét nehéz lenne átélni, de talán nem is kell. Elég ha átérezzük élete egésszét..

Esteledett, amikor Emma partot ért. Az Ákkin kontinens északi részén lévő Levruo [Levru] városkába érkezett. Kiszállt a csónakból és elindult a városka felé..

A tengerparton négy fiatal meglátta őt és azonnal hozzárohantak.

-Megjött! Itt van! - Mondták egyszerre. A lány meglepődött, majd megállt, ahogy a többiek is.

-Szia! Én Pefi vagyok!

-Én meg Tészi!

-Juhúú! Ja, én Kársz!

-Szia, én pedig Dén vagyok!

-Sziasztok.. De mégis mi ez a nagy.. lelkesedés?- Emma.

-Elmondom, de téged, hogy hívnak?- Pefi.

-Emma.

-Szép név! Nos, a városunkat már egy pár évtizede egy csepp eső sem érte,  viszont a tengerszint egyre magasabb lesz.. Így lehet az, hogy most már part menti településen lakunk. A víz alá került területet használtuk termesztésre, még pár év után is, hogy valami miatt megváltozott az itteni éghajlat. De mára a városra nem esik semmi. A lakosságnak csupán 5%-a él ma. Néhányan elvándoroltak, de a legtöbbünk hűséges maradt a városhoz. Sajnos az emberek nagy része éhínségbe halt bele.. Aztán egy nap, egy Luckey Luke nevű jós megmondta, hogy pontosan ma lesz az a nap, amikor majd az Északi-sark felől egy nő siet megmentésünkre!

-Igen és itt vagy!- Tészi.

-Hát valóban igazat mondott! Menjünk és szóljunk a többieknek is gyorsan!- Kársz.

-Ne! - Állította meg őket Emma, ki ekkor még nem is tudta igazándiból mibe is keveredett.

-Na de miért? Mi a baj Emma?- Tészi.

-Én.. - Emma csak mereven bámulta új ismerőseit, miközben azon agyalt, mit is mondjon nekik. Nem tudta hova tenni ezt az egészet. Épphogy kimenekült abból a rettenetes viharból amelyet nagy nehezen élt át, és már megint itt egy újabb váratlan helyzet. Tanácstalan volt, de főképp bizonytalan.. Úgy érezte, mintha az élet mindent egyszerre követelne tőle és ő összeroskad alatta.. Belül ordított és kiabált, hogy "elég legyen!". Nagyon elkeseredett.. Mikor az élet egyszerre szeretne tőlünk mindent, hajlamosak vagyunk összeroskadni a ránk nehezedő súly alatt. Mert úgy érezzük, ezt mi képtelenek vagyunk meglépni. De mit is várhatnánk el? Persze lehet mondani sok okosságot; viszont aki épp ebben él, az semmi hasznát nem veszi. Az ilyen ember kilátástalannak látja életét, mert teljesen belemerült problémájába; így nem képes ezt külső megfigyelőként megtekinteni. Igen, ez lenne a megoldás első lépése. S ott történik az igazi ballépés, amikor ez válik természetes hétköznapjainká. Hogy tud így élni bárki is? Látszólag nehezen, sokat panaszkodva, mert sebeit állandóan feltépázva már megszokásból dühöng. Állandóan levezeti stresszes hangulatát, folytonos hangosztatásával. Éppen csak a megoldásra nem törekedik, talán mert el sem hiszi, hogy van szebb jövő ő számára is. Végül pedig beletörődve a hétköznapok robotjává válik, minduntalan.. Az ilyen embert talán még segíteni is nehezebb, mint akadályoztatni. Mégis, a nyúzott lelke legbelül egy aranyló ékszert jert; de ezt még ő sem tudhatja.. Dehát ezt a  sorsot épp ő választotta magának. A kérdés csak az, hogy mennyi ideig szeretné még tapasztalgatni egyetlen valóságát? Viszont Emma még nem jár itt. Bár elég teher ez az ő lelkének.. Igazából, az a nagy elkeseredettség amit a szíve mélyén érzett, lehetetlen szavakba önteni, hisz nem tudna megformálódni.

Aztán vett egy nagy levegőt, majd önmagát is meglepve bátran előre szólt. -Rendben! Készen állok!

-Ez remek!- Kársz.

-Jolvan, akkor most már mehetünk szólni a többieknek! - Pefi és Kársz röktön el is futottak.

-Gyere, ma este aludhatsz nálam! Ez olyan izgi lesz! - Megragadta Emma kezét és egészen a házáig szaladtak. Estére megvacsoráztak. Míg Tészinek egész végig járt a szája, új barátnője egy szót sem szólt, csak hallgatott.

Bementek a hálószobába. -Jajj, csak egy ágyam van! Remélem nem gond, ha együtt alszunk!

-Nem..

-Jajj, de jó! Már alig várom az első párnacsatámat veled! Nagyon izgi lesz!

-Akkor jó éjt Tészi!

-Ohh! Máris?! Pedig még annyi mindent akartam mesélni! Mindegy, holnap lesz elég időnk! - Lefeküdtek.

Emma hamar beauldt mert már nagyon fáradt volt. Viszont a másik lány egész éjjel fordolódott.

Eközben Lírszton épp hazatért, amikor Lurda a nagyterembe ment ki.

-Már az Appara is jéggé fagyott! Hallod?

-Persze hallom..

-Most pedig következhet az Íil kontinens! Nézzük, hogy van a mi kis túszunk! - A kiszabadult lény volt kapszulájába nézett be. Majd felháborodva Lurda felé fordult. -Mégis mit csináltál?!!

-Most meg mi bajod van?

-Eltűnt Tárá!

-Hogy micsoda?!

-Mit tettél vele?! Halljam!

-Én csak egy pillanatra nyitottam fel a kapszuláját.. A tündér szívét átraktam Táráéba és egy-egy csepp tündér és sellő..

-Elég legyen! Mégis hogy merészeltél hozzá nyúlni a legnagyobb ellenségünkhöz?!

-Én csak..

-Hagyd abba a magyarázkodást! Semmire nem vagy jó! Már te is csak egy ráncos banya vagy!

-De Lírszton! - A nő nem akarta elhinni, hogy szerelme így nevezi őt. Nagyon megsértette..

-Az én túszomat senki nem bánthatja csakis én! - Ekkor Lurda megindult szerelme felé.. -Dögölj meg most vén banya! Jeges káosz! - Szerelmét pedig átrepítve a másik szobába, a falnak csapódott, majd a földre esett. -Ne lássalak itt élve! - Majd elteleportálta magát az Íil kontinensre, hogy még az este befagyassza.

A nő pedig a padlón összekuporodva bőgni kezdett. S hevesen sírt, hiszen szerelme bántotta! Igen, talán az az egyik legnagyobb szenvedés, amikor az bánt minket a legjobban, akiért az életünket adnánk.. Természetes, hogy attól fáj a legjobban aki mindennél fontosabb személyünknek, hiszen az emberi szív amennyire erős, olyan törékeny is.. Hisz akit már beengedtünk szívünk bensejébe, onnan a legnagyobb pusztításokra is képes, hiszen már nem kívülről támad, hanem belülről feszíti szét érzelmeink vénáját.. Milyen könnyű dolga van annak, akinek sikerült egy szívbe belejutnia. Tudja azt, hogy hogyan is tegye a világ legboldogabbá azt a bizonyos embert, viszont azt is pontosan tudja, hogy hol vannak azok a gumók, amelyek feltépése során a szívfájdalom elkerülhetetlen élmény lesz ő számára.. A bántalamazás pedig egy olyan sérelmet hagyhat maga után, mely talán egész életében árnyéka marad. Az ilyen lélek a szorongás és a félelem csapdájába eshet, hisz folytonos gyászolása nem engedi, hogy a megoldás is megszülessék. Hisz amikor a testet egy számunkra szeretett személy erőszakolja meg, egyben lelkünk legmélyebb tartományaiba hatolva szétzúzza világunk értelmét, valóságát és a szenvedés ül a trónra, mely igencsak makacsul szeretné magát tartani e megszerzett pozíciójában, mert talán ő is fél.. Mert csak egy olyan ember bánthat egy másikat, akinek szintén szilánkok fúródtak szívébe. S talán ezért élhet közöttünk olyan sok vak és gyámoltalan lélek.. S ezekben a pillanatokban Lurda is épp ezeket az érzéseket élte át, amelyben csak elveszve kapálózott, miközben szíve üzenete szemén keresztül távozott, egyre rohamosabban..

***

Vajon, hogy folytatódhat Emma története?

S mindezt ő hogyan élheti meg legbelül?

Miért nem gyógyulhatott meg teljesen a sellő?

Kántor Madár helyében mi mit tennénk?

Mit gondolunk a bántásról és ennek feldolgozásáról?

Lurda milyen irányba mehet ezek után, higy szerelme így viselkedett vele szemben?